Kovács Tamás

Kovács Tamás

Londonban jártunk

A héten 42 diákunkkal fedeztük fel a világ egyik legizgalmasabb fővárosát, Londont! A program során megcsodáltuk a várost a London Eye tetejéről, bejártuk a Westminster nevezetességeit, és ellátogattunk többek között a Tower of Londonba és a windsori kastélyba is. Jártunk…

Díjazták diákjainkat a Természet–Tudomány Diákpályázaton

A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) „Természet Világa” folyóirata immár harmincötödik alkalommal hirdette meg a Természet–Tudomány Diákpályázatát középiskolások számára. Iskolánk 8 beadott pályázatából, 2 pályamunka is különdíjas lett. Ez óriási sikert jelent iskolánk életében. A pályamunkákat diákjaink a helyszínen is fantasztikus…

Látogatás a Zsinagógában

A Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja minden év április 16-a, amely arra emlékeztet, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a magyar zsidóság gettóba zárása és szisztematikus deportálása.A 11. évfolyam a Dohány utcai Zsinagógába látogatott, ahol szakszerű vezetés mellett emlékeztünk.

Költészet napja 2026

2026-ban (idén már másodjára) szintén méltón „megünnepeltük” József Attila születésnapját! Egész nap tartó programokat szerveztünk! És még sok más… Gratulálunk a programokon részt vett nyerteseknek!

Diákjaink a Nobel-díjasok napján

Írta: Mészáros Dorka 11.B biológia-kémia tagozat Március 30-án egy különleges tanulmányi kiránduláson vettünk részt Szeged városában, Stiblár Attila tanár úr kíséretében. A program, amelyen a 10. , a 11. és a 12. osztály biológia szakos diákjai vehettek részt, a Nemzeti…

JAM-EY Roadshow

Írták: Horváth Hédi és Szabó Otília 9.D osztályos tanulók 2026. március 25-én JAM-Roadshow keretében, osztályfőnöki órán, az EY munkatársa látogatott el hozzánk, aki a pályaválasztás témájában osztotta meg tapasztalatait. A roadshow (vándorbemutató/körút) egy olyan eseménysorozat, amelynek során egy cég, szervezet…

Diákjaink az őssejtkonferencián

Március 20-án az UniStem Day-en, a CEU Budapesten szervezett őssejtkonferenciáján 11 diákunk hallgathatott meg előadásokat az őssejtes gyógyszerkutatás és terápiás kutatás témájában. Heten közülük a délutáni laborlátogatáson is részt vettek.

Boncolási gyakorlat az Állatorvostudományi Egyetemen

2026. március 20-án és 27-én két 11. évfolyamos biológia-kémia tagozatos csoportunk boncolási gyakorlaton vett részt az Állatorvostudományi Egyetemen. Az egyetemi foglalkozások szervesen kapcsolódnak a tanórai munkához, és kiváló lehetőséget biztosítanak a tanult ismeretek gyakorlati elmélyítésére. Diákjaink a 3–4 órás gyakorlat…

Agykutatás hete az ELTE-n

Március 19-én és 20-án iskolánk három csoportja látogatott el az ELTE Természettudományi Karának biológiai tanszékcsoportjára, ahol részt vettek az Agykutatás Hete programsorozat izgalmas bemutatóin. A tanulók betekintést nyerhettek az agykutatás legérdekesebb területeibe, és testközelből ismerkedhettek meg a biológiai kutatások világával.…

Angolszász civilizációs vetélkedő

Iskolánkban sikeresen lezajlott az angolszász civilizációs vetélkedő vetélkedő, amelyen összesen hét csapat mérte össze tudását. A résztvevők lelkesedéssel és ügyesen oldották meg a feladatokat, így izgalmas és jó hangulatú versenynek lehettünk tanúi. A vetélkedő győztese a 9Ny.AB osztály 2. csoportjából…