Kovács Tamás

Kovács Tamás

A Teleki-DÖK idei utolsó gyűlése

Múlt hét szerdán a Teleki Diákönkormányzata megtartotta idei tanévzáró gyűlését. A hagyományokhoz híven az udvaron, kötetlen hangulatban – közös evéssel, beszélgetéssel – idézték fel az iskolaév legfontosabb eseményeit a képviselői csapat tagjai. A Diákönkormányzat idén is aktívan részt vett számos…

Siker a Richter TETT-mesepályázaton

Nagy örömmel vettünk részt a 2025/26-os Richter TETT-mesepályázat könyvbemutatóján, amelynek a Magyar Természettudományi Múzeum adott otthont. A közel háromórás, számos interaktív és játékos elemet felvonultató rendezvényen bemutatták azt a kötetet, amelyben iskolánk két diákjának alkotása is helyet kapott. Büszkék vagyunk…

Látogatás a HUNIVERZUM Élményközpontban

Múlt hét pénteken 33 tanulóval látogattunk el a Millenárison található HUNIVERZUM Élményközpontba, ahol a „Magyarok a világűrben” című interaktív kiállítást tekintettük meg. A különleges tárlat a magyar űrkutatás eredményeit, valamint a világűr felfedezésének izgalmas világát mutatja be számos látványos és…

Bronzérmet szerzett diákunk a Diákolimpián

Kiemelkedő sporteredményt ért el iskolánk 11.A osztályos tanulója, Szántó Zalán, aki a vívás sportágban, férfi párbajtőr „A” kategóriában, a VI. korcsoportos Diákolimpia 2025/26-os tanév országos döntőjén a dobogó harmadik fokára állhatott. Szívből gratulálunk ehhez a rangos országos sikerhez! További versenyeihez…

Biológia terepgyakorlat 2026

9. évfolyam A 9.B és 9.D osztály biológia–kémia tagozatával május 26–27-én terepgyakorlaton jártunk.Első nap az ELTE Kémia Intézetét látogattuk meg, ahol egy képzésismertető előadás után vízminták vastartalmát állapítottuk meg az oldatok fényelnyelésének vizsgálatával. Ezután az ELTE Természettudományi Múzeumban jártunk, ahol…

Pedagógusnapi köszönet

Pedagógusnap alkalmából iskolánk szülői közössége kedves meglepetéssel készült tanáraink számára: finom süteményekkel és friss gyümölcsökkel kedveskedtek nekünk. Ezúton is hálásan köszönjük!