Kategória Esemény

Osztályfőnöki csapatépítő olasz módra

Az osztályfőnökök idén is csapatépítő jelleggel részt vettek a Studio Italia olasz főzőtanfolyamán! A menü, amit közösen elkészítettünk: Köszönjük szépen Lendvai Gyula tanár úrnak a szervezést, valamint a Teleki Blanka Gimnáziumi Alapítványnak a támogatást!

Találkozás Kapu Tiborral és Cserényi Gyulával

2025. augusztus 23-án Kapu Tibor, Magyarország második űrhajósa, és tartalékosa, Cserényi Gyula adtak interjút a Millenáris Parkban Szujó Zoltán riporternek. A riport elején a felkészülésről és az űrhajós kiválasztásáról beszélgettek, de személyesebb tények is napvilágra kerültek, a kiképzés alatt szövődött…

Fagyival búcsúztattuk a tanévet

Hagyományainkhoz híven idén is közös fagyizással zártuk a tanévet, amelyet a Teleki Blanka Gimnáziumi Alapítvány támogatásának köszönhetünk. A nyári napot jól esett egy hűsítő finomsággal kezdeni, és együtt, vidám hangulatban elbúcsúzni az idei tanévtől.

Rendhagyó tesióra

Mint korábban hírt adtunk róla, a Teleki Blanka Gimnázium lett a Legsportosabb oktatási intézmény a középiskolák kategóriájában a 2025-ös Nagy Sportágválasztó versenyen! Ennek jutalmául diákjaink kedden egy rendhagyó testnevelés órán vehettek részt Ujvári Izával, válogatott footgolf játékossal, az Ötpróba nagykövetével,…

Kísérletek a világűrben és a földön

Iskolánk 21 fős diákcsapata elsőként végezte el az UNIverZOOM projekt keretében azokat a fizikai kísérleteket, amelyeket a NASA már jóváhagyott. A programot Härtlein Károly, a BME Prima Primissima díjas mesteroktatója vezette – ezúton is köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat! A kísérleteket…

Fizikai kísérletek közelről

2025. június 13-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Természettudományi Karának (BME-TTK) Wigner Jenő Szakkollégiumából látogattak hozzánk egykori diákunk, Benczes Márk Zefirosz vezetésével. Márk jelenleg a BME fizika szakának másodéves hallgatója, és lelkes fizikus barátaival együtt látványos kísérleti bemutatót tartott…

Legsportosabb iskola

2025. május 23–24-én rendezték meg a Nagy Sportágválasztó idei eseményét, amelyhez az iskolánk is aktívan csatlakozott. A rendezvény keretében meghirdették a „Legsportosabb oktatási intézmény” versenyt, amelyben arra voltak kíváncsiak a szervezők, hogy melyik iskola képviselteti magát a legnagyobb létszámban az…

Nemzeti Összetartozás Napja 2025

Iskolánk megemlékezett a Nemzeti Összetartozás Napjáról. Ezen a napon közösen idéztük fel a huszadik század elejének sorsfordító eseményeit, és erősítettük magunkban az összetartozás érzését – határon innen és túl.

Boncolások egyetemi környezetben

Biológia tagozatos diákjaink tavasszal három egyetemi helyszínen is testközelből tapasztalhatták meg az anatómia világát, köszönhetően Dr. Sarkadiné Keszi Gabriella tanárnő szervezésének. Az ELTE-n 20 tanulónk patkányboncoláson vett részt az Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék laboratóriumában, ahol egyetemi kutatók vezették be…