Kategória Esemény

Dán diákok látogatása

Remek hangulatban telt a dán diákok és tanárok látogatása! Külön köszönet illeti a 11.C és 11.D osztályokat, akik nemcsak az angolórán, hanem testnevelés órán is gondoskodtak róla, hogy vendégeink tartalmasan és vidáman töltsék el az időt nálunk.

Csatlakoztunk a HUNOR programhoz

Iskolánk 21 fős, természettudományok iránt érdeklődő diákcsapata nagy lelkesedéssel kapcsolódott be a BME és a HUNOR Magyar Űrhajós Program közös kezdeményezésébe, amely „Kísérletek a világűrben és a földön” címmel indult. A projekt célja, hogy a diákok élményalapú, tanórán kívüli foglalkozások…

Mozgásban a 9. évfolyam

Iskolánk 9. évfolyama 2025. május 23-án pénteken részt vett a Nagy Sportág- és Hangszerválasztón, ahol a szemerkélő eső ellenére is jó hangulat uralkodott. A rendezvényen a diákok lelkesen próbáltak ki különféle sportágakat – a küzdősportoktól a labdajátékokon át az ügyességi…

Ballagás

Április utolsó napján iskolánk végzős diákjai búcsút vettek a gimnázium falaitól. Hagyományainkhoz hűen az idei tanévben is átadásra kerültek iskolánk kitüntető díjai: Teleki Blanka-díjban részesültek kiemelkedő tanulmányi eredményükért: Radák Olga-díjat kaptak kiemelkedő közösségi munkájukért: A díjakhoz járó pénzjutalmat a Teleki…

Bolondballagás és DÖK-nap

Április 29-én ismét vidám és eseménydús napnak adott otthont iskolánk: megtartottuk a hagyományos bolondballagást és a DÖK-napot. A végzős osztályok tánccal, jelmezzel és sok vízi bombával búcsúztak el az iskola mindennapjaitól, sok nevetést és meglepetést okozva diáktársaiknak és tanáraiknak. A…

Tudományos siker középiskolásként

Gratulálunk Nagy Anikó Napsugárnak, 10.B osztályos tanulónknak, aki a tavaszi szünetben, 2025. április 24-én sikeresen bemutatta pályamunkáját az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Fizika, Földtudományok és Matematika szekciójának Bio- és Környezeti Fizika tagozatában!Külön elismerés illeti Anikót, aki vállalta, hogy az egyetemi…

Mediterrán mulatság

A tavaszi szünet előtti napokban iskolánkban különleges hangulat uralkodott, ugyanis ekkor tartottuk Mediterrán mulatság programsorozatot, melyet francia és olasz tanáraink, valamint lelkes diákjaink szerveztek. A rendezvény célja az volt, hogy közelebb hozzuk a tanulókhoz Franciaország és Olaszország kultúráját – gasztronómián,…

Fenntarthatósági témahetet tartottunk

Iskolánkban ezen a héten zajlik a Fenntarthatósági Témahét, amely számos érdekes programot kínál a diákok számára. Péntekig megtekinthető a „Magyarország farkos kétéltűi” vándorkiállítás a bioszterem előtti folyosón, melyet a Magyar Madártani Egyesület hozott el iskolánkba. Hétfőn a 9.B és 9.D…

Együttműködés a Semmelweis Egyetemmel

Iskolánk együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetemmel, amelynek célja, hogy a biológia iránt érdeklődő diákjaink gyakorlati és tudományos tapasztalatokat szerezhessenek. Tanulóink részt vehetnek egyetemi előadásokon, illetve kutatási projektekben, ahol testközelből ismerkedhetnek meg a modern orvostudománnyal. A program mentorálási lehetőséget is…

Látogatás a BME-n: autonóm járművek és MI

Március 26-án a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME), Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának vendégei voltunk. Itt egy izgalmas és tartalmas délutánon vettünk részt. Exkluzív betekintést nyertünk az autonóm járművek és mesterséges intelligencia világába, valamint gyakorlati kapcsolódási pontokkal gazdagodtunk a középiskolai…