Kategória Esemény

Karácsonyi jótékonysági sütivásár 2024

A Teleki közösségének fontos, hogy lehetőségeihez mérten támogasson szervezeteket, amelyek jó ügyekért dolgoznak. Ezért már több éve rendezünk az iskolai diákönkormányzat szervezésében jótékonysági sütivásárt a téli szünet előtti héten, amelynek teljes bevételét a Bethesda Gyermekkórház alapítványának ajánljuk fel. Idén rekordösszeg…

Mikulásjárás 2024

Lappföldről kissé lassan érkeztek meg a képek, de most végre megmutatjuk! Ugyanis december 6-án járt ám a Telekiben a Mikulás több csapatával is! A szépen éneklő gyerekek és felnőttek kaptak szaloncukrot. Virgácsot nem volt ok osztani, hisz mindenki remekül viselkedett…

Felfedezőúton a zenében

A 9. évfolyamos diákjaink különleges zenei utazáson vettek részt a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium Felfedezőúton című programjának keretében. A rendezvény célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a klasszikus zenét, és új perspektívát nyújtson számukra a művészetek világában. A koncerten…

Science Expo 2024

A Tudományos Expon 3 napig ingyenes programokon vehettek részt az érdeklődők, a Szépművészeti Múzeumban. A rendezvény kiemelt célja volt, hogy közérthetően, látványosan és széles közönségnek mutassa be a magyar tudomány, kutatás és tehetséggondozás kiemelkedő eredményeit. Az Expo négy nagy témakörön…

Gyakorlati foglalkozás a Bethesda Gyermekkórházban

2024. november 15-én ellátogathattunk a Bethesda Gyermekkórházba. A látogatás első felében betekintést tehettünk a kórház laborvizsgálatainak rejtelmeibe Kadlót Ildikó segítségével, ahol bemutatta nekünk a laborban használt műszereket, és részletes magyarázatot kaptunk a különböző itt végzendő vizsgálatokról is. A program második…

CERN 70 az ELTE-n

A nemzetközi CERN kutatóintézet, a nagyenergiás fizika fellegvára alapításának 70. évfordulóját ünnepeltük az ELTE-n. Szombaton, 2024.11.16-án délután, iskolánkból 26 lelkes diák, 2 lelkes anyuka és két tanár vett részt az ELTE Fizikai és Csillagászati Intézet által szervezett színes, tudományos délutánon,…

Holográfia szakkörön

Immár harmadik tanéve, november 15-én lehetőségünk adódott, hogy a fizika iránt érdeklődő diákjaink ezúttal 14 fős csoportjával részt vehessünk a BME Fizikai Intézete által szervezett „Nobel díjas kísérletek” mérési szakkörön. A Telekis diákok nagy érdeklődésére való tekintettel ezt a szakkört…

Capoeira bemutatók a tesiórákon

Csütörtökön a testnevelésórák különleges hangulatban teltek: vendégeink capoeira (látványos brazil harcművészeti tánc) bemutatót tartottak! A diákok nemcsak megcsodálhatták a mozdulatokat, hanem ki is próbálhatták őket! Köszönjük a bemutatót!

Csuja Imre előadása

Ismét ellátogatott hozzánk Csuja Imre színművész, aki már sokadik alkalommal fogadta el meghívásunkat. A végzős évfolyam számára elszavalta Babits Mihály Jónás könyve és Jónás imája című verseit. Az előadás után diákjaink kérdéseire is válaszolt.