Agykutatás hete az ELTE-n

Március 19-én és 20-án iskolánk három csoportja látogatott el az ELTE Természettudományi Karának biológiai tanszékcsoportjára, ahol részt vettek az Agykutatás Hete programsorozat izgalmas bemutatóin.

A tanulók betekintést nyerhettek az agykutatás legérdekesebb területeibe, és testközelből ismerkedhettek meg a biológiai kutatások világával. A programot egy rövid, de annál élménydúsabb látogatás is színesítette a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Bár kimerítő, de minden résztvevő számára rendkívül élvezetes és tartalmas élményt nyújtott. Különösen sokat profitálhattak belőle a 9. évfolyamos tanulók, akik nemrég fejezték be az etológia tanegységet, így a látottak szorosan kapcsolódtak a tanultakhoz.