Vízitúra 2023

Vízitábor beszámoló diákszemmel

Az idei évben is részt vehettünk egy felejthetetlen evezős táborban, amely a Mosoni-Duna egyik mellékágában került megrendezésre.

Az utunkat a Mosonmagyaróvártól nem messze fekvő Rajkától indítottuk. Az első napon érkezésünk után neki is álltunk az evezés és a kormányzás elsajátításának. Másnap ki is próbálhattuk magunkat, feleveztünk a határtól nem messze fekvő vízerőműhöz. Harmadik nap neki álltunk a hosszú útnak, amely Mosonmagyaróvárhoz vezetett. Gyönyörű szép, kacskaringós, vadregényes helyeken evezhettünk.  Negyedik napunkon talán egyik legnagyobb élményünket is begyűjthettük a Mosonmagyaróvár belvárosába vezető kis utunkon, mivel kevés ember mondhatja el magáról, hogy ő már csúszdázott kenuval. A város nagyon szép volt, de persze először mindenki a Tesco felé vett az irányt, zsákmány és élelem szerzésért. A nap még mindig nem ért véget, mert haza felé vezető utunkon megálltunk egy kalandparkban, ahol mindenki kedvére mászkálhatott a fák tetején vagy a még bátrabbak a Duna felett is átcsúszhattak. Végül ötödik – de nem utolsó – napunkon tovább indultunk Novákpusztára, Kimlére. A víz itt volt a legtisztább és legkellemesebb, ezért a szállásra érkezésünk után már mindenki a vízbe vetette magát. Pihenésre még nem gondolhattunk, ugyanis a vacsora készítése még hátra volt, így a paprikáskrumpli főzésben mindenki részt vett, hogy minél előbb tudjunk vacsorázni. Hatodik nap sem lebzselhettünk túl sokat, mivel már reggel tovább eveztünk Dunaszegre, az utolsó megállónkra. Ezen a napon mindenki nagyon elfáradt, mivel utunk egyik legnagyobb szakaszát itt tettük meg, de az utolsó együtt töltött este szalonnasütéssel és tábortűzzel zártuk, ahol a hét élményeit is felelevenítettük. Utolsó napunkon már kora reggel csónakba is ültünk, hogy elérjük végállomásunkat, Győrt. A Dunán töltött evezésünk végét egy óriási vízicsatával zártuk, majd nekiindultunk Győr belvárosát felfedezni. A városnézés után fáradtan indultunk vissza Budapestre.

Személy szerint én nagyon szeretem ezeket a táborokat, mert új barátokat, élményeket sokszor élettapasztalatokat is szerezhetünk. Nem mellesleg belevethetjük magunkat a természetbe és testközelből ismerhetünk meg különböző  érdekes növényeket, állatfajokat. Nekem minden évben egy felejthetetlen emléket ad ez a tábor.

Tóth Janka 11.D