Idén sem maradhatott el a Teleki Matektábor, amely 2025. február 6–8. között Vácon került megrendezésre. A 40 fős diákcsoport és kísérőik az Althann Vendégházban kaptak szállást. A tábor szakmai programját Palyáné Berki Éva, Vitéz Kata és Czeglédi Csaba tanáraink szervezték, Visegrády Zsolt (BME mechatronikai mérnök szakos hallgató, egykori diákunk) és Oláh Fanni Loretta (matematika–német szakos tanár) közreműködésével.
A tábor célja ebben az évben is az emelt szintű érettségi követelményeinek megfelelő felkészítés volt. A résztvevők kiemelten foglalkoztak olyan témakörökkel, mint a függvények, geometria, trigonometria, kombinatorika és valószínűségszámítás. Emellett lehetőségük nyílt megismerkedni az egyetemi szintű matematikai elvárásokkal is: a diákok páros feladatmegoldás keretében próbálhatták ki tudásukat egy BME Nulladik zh mintájára készült dolgozatban.
A táborban idén is sor került egy alkalmazott matematikai témára, amely ezúttal a kripto volt. Köszönjük Lepenye Ábel alapos felkészülését és érdekes előadását!
A tartalmas szakmai program mellett a résztvevők a testi frissességre is figyelmet fordítottak: a napok reggeli nyújtással és jógával kezdődtek. A tábor zárásaként írásbeli próbaérettségire került sor, amely során a diákok tesztelhették vizsgarutinjukat és tudásukat.
A Teleki Matektábor idén is hasznos és értékes tapasztalatokat nyújtott a résztvevők számára. Köszönjük minden kollégánk munkáját, valamint a Teleki Blanka Gimnáziumi Alapítvány támogatását!

